Közösségi oldalak

Hírek

Több mint 13 milliót kell fizetnie egy szarvasi gyujtogatónak rongálásért

Jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 51 éves büntetlen előéletű szarvasi férfi ellen, aki felgyújtotta a haragosa által használt két kocsit. A személyautókban keletkezett tetemes kárt is neki kell majd megtérítenie az ügyészség indítványa szerint.

A terhelt már régebb óta ismerte a sértettet, és vele egy korábbi ügyből kifolyólag haragos viszonyban állt. A férfi 2022. március 25-ére virradó éjszaka bement a sértett által lakott, Szarvas, Kossuth utcai társasház udvarára, majd a betonozott gépjármű bejárón parkoló, a sértett, mint üzembentartó használatában álló 2 db nagyértékű személygépkocsi motorház tetejére gázolajjal vagy fűtőolajjal átitatott rongyot helyezett, és meggyújtotta azt.

A terhelt cselekményének következtében mindkét gépjármű kigyulladt, a személygépkocsik motorház teteje átégett, és a motortérben is tűz keletkezett. A két gépjármű motorterét a helyszínre érkező tűzoltó egységek oltották el. A két gépjárműben senki sem tartózkodott, és a tűz főépületre történő átterjedésének sem állt fenn a veszélye, így a tűz közvetlenül nem veszélyeztetett emberéleteket. Ugyanakkor tetemes kár keletkezett: a két gépkocsi helyreállítási költsége meghaladta a 13.800.000.-Ft-ot. A sértett ezen összeg erejéig polgári jogi igényt jelentett be, azaz kérte a részére okozott kár megtérítését – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Bevezető fotónk illusztráció!

A hajrában szerzett góllal mentett pontot Nyíregyházán a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia a hajrában szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza otthonában a labdarúgó

Kikapott a Videoton, nyert a Kecskemét – NB II-es eredemények

A Videoton egygólos vereséget szenvedett vasárnap a vendég BVSC-Zuglótól a labdarúgó NB II 13. fordulójában.

Fordított az FTC a Kazincbarcika ellen Mezőkövesden

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re nyert vasárnap a Kazincbarcika vendégeként Mezőkövesden a labdarúgó Fizz Liga

Gyirmóti kiütés Komáromban – NB III-as eredmények

A 15. fordulót játszották le az NB III-as csapatok országszerte. Az Észak-Keleti csoportban az Eger

YouTube csatorna