Közösségi oldalak

Hírek

Szombaton ismét Tisza-tó átevezés és átúszás Abádszalókon

Szombaton, Abádszalókon ismét egyesül két sikersportág, ugyanis újra megrendezik a Tisza-tó átevezést és átúszást.


A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Úszó Szövetség közösen összefogva 2021-ben bonyolította le először az eseményt, idén pedig ismét várják a vízisportok szerelmeseit Magyarország egyik legnagyobb állóvizéhez. Az átevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel – kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval – a strandtól indulva, egy kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve 8 kilométert teljesítenek.

Azok, akik inkább az úszást választanák, 3,6 kilométert tehetnek meg az Abádi-öbölben. A két útvonal nem keresztezi egymást és akár mindkét kihívást is teljesíthetik a résztvevők. Az átúszás 9, az átevezés 10 órakor rajtol szombaton – a szervezők tájékoztatása szerint. Nevezni online vagy a helyszínen lehet.

MTI

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

A kisrepülőgép-lopás súlyosabb bűn, mint az emberölés: ez az elkövető letartóztatásba került

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum