Közösségi oldalak

Hírek

Súlyos baleset Békés és Murony között

Egy kisteherautó és egy betegszállító jármű ütközött össze a Békést és Muronyt összekötő út 6-os kilométerszelvényénél.

A helyszínre a békéscsabai és a mezőberényi hivatásos, a békési önkormányzati és az önkéntes tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre. A tűzoltók az egyik járműből két embert mentenek ki. Az elsődleges információk szerint egy ember súlyosan, három könnyebben sérült. A helyszínelés teljes útzár mellett zajlik – írja a katasztrófavédelem oldala.

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

YouTube csatorna

Archívum