Közösségi oldalak

Hírek

Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett tragédiához

Közlekedési balesetben meghalt egy 10 éves gyermek Békés megyében. A kisfiú egy autó hátsó ülésén utazott és leejtette a mobiltelefonját. A kocsi vezetője hátranyúlt, fel akarta venni a készüléket, de ekkor letért az útról és fának ütközött. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Békés megyében, Szarvas külterületén, 2020. december 21-én 18 óra 30 perc körül letért az útról és fának ütközött egy személygépkocsi. Hárman ültek benne, egy 10 éves kisfiú utazott hátul, a jobb első ülésen ült az édesanyja, a kocsit pedig a nő élettársa vezette. A gyermek leejtette a mobiltelefonját, a férfi fel akarta venni azt. A jobb kezével hátranyúlt, de ekkor néhány másodpercig nem az utat nézte.

A fiú édesanyja, amikor meglátta, hogy az út balra kanyarodik, szólt az élettársának, hogy vigyázzon. Ekkor a férfi visszanézett, de már elmentek jobbra és nem tudta visszakormányozni a kocsit az útra, nekiütköztek egy fának. A gyermek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd 2021. január 30-án meghalt. Édesanyja és a férfi könnyű sérüléssel kerültek kórházba. A Szarvasi Rendőrkapitányság a személygépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. június 21-én továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a közúti közlekedés veszélyes üzem. Egy szabálytalanság, hiba miatt pillanatok alatt súlyos baleset, tragédia történhet, amelyet utóbb nem lehet meg nem történtté tenni. Ezért kérik a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy közlekedjenek figyelmesen, szabályosan, óvatosan! Vigyázzanak magukra, utasaikra és legyenek tekintettel közlekedő partnereikre is!

…. hogy mindenki hazaérjen!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum