Közösségi oldalak

Hírek

Önerő nélkül is igényelhető a fogászati célú személyi kölcsön

Hiányzó foggal élni nem csupán esztétikai kompromisszum, hanem komoly egészségügyi és életminőségi kockázat is – mégis tömegek kénytelenek együtt élni vele. Magyarországon mindössze a felnőttek 19 százalékának van meg az összes foga, továbbá sokkoló adat, hogy a 45 év felettiek 64 százalékánál már legalább egy fog hiányzik. A fogpótlások halogatása mögött legtöbbször az anyagi lehetőségek szűkössége áll – hiszen egy fogpótlás komoly kiadás lehet, amit kevesen tudnak egy összegben kifizetni.

Ezt a problémát ismerte fel a MindentMent Fogászati hálózat és a K&H Bank, akik közösen egy olyan finanszírozási konstrukciót dolgoztak ki, amely segítséget nyújthat azoknak is, akik eddig anyagi okokból nem tudtak fogpótlásban gondolkodni. Az idő pénz – a fogászatban különösen igaz A magyar lakosság több mint 40 százaléka halasztja el a fogorvosi kezeléseket anyagi okokra hivatkozva. Pedig szakértők szerint minden halogatással töltött hónap növeli a későbbi kezelés költségeit. A foghiány hosszú távon rágási nehézségeket, emésztési problémákat, állkapocs-ízületi panaszokat, de akár beszédproblémákat is okozhat. Fogorvosi vélemények szerint minél tovább halogatjuk a fog pótlását, annál bonyolultabb és költségesebb lehet a beavatkozás.

Egy időben elvégzett implantáció vagy hídpótlás nemcsak pénzt, de későbbi egészségügyi kockázatokat is megtakaríthat. A koronavírus-járvány után kialakult gazdasági helyzet tovább súlyosbította a problémát: KSH-adatok szerint tavaly a lakosság jelentős része spórolásra kényszerült, és elsősorban az egészségügyi kiadásokat vágták vissza. Ez az állapot hosszú távon nem fenntartható: a fogászati kezelések, különösen a fogpótlások késleltetése miatt Magyarországon egyre többen szembesülnek komolyabb és drágább egészségügyi problémákkal. Kedvező havi részletekkel a megelőzésért A K&H Bank és a MindentMent fogászat közös programja épp ezt a problémát szeretné megoldani. Az új konstrukció kedvezményes, havi finanszírozású fogászati célú személyi kölcsönt kínál, amely már 500 ezer forintos összeghatártól elérhető, akár 96 hónapos futamidővel és önerő nélkül is igényelhető.

A K&H számára kiemelten fontos az egészségtudatos életmód támogatása. A megelőzés minden területen – így a szájegészség megőrzésében is – kulcsfontosságú. Gyorsan és könnyen igénybe vehető finanszírozási megoldásunkkal azoknak is szeretnénk segítséget nyújtani, akik nem tudják egy összegben kifizetni a kezelési költségeket, de hosszú távon gondolkodnak saját egészségük megőrzésében.

– közölte Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője.

Extra kedvezmény a számlanyitóknak Ráadásul az együttműködés részeként új számlanyitás esetén a K&H Bank akár 40 ezer forintos jóváírást is biztosít, amely további könnyebbséget jelenthet a kezelések finanszírozásában.

Az egészség nem lehet luxus. Fontos, hogy ne kelljen hónapokig vagy akár évekig spórolni egy-egy fontos fogászati kezelésre. A kedvező havi törlesztési lehetőséggel elérhetővé válik a fogászati ellátás mindenki számára.

– mondta Ceglédi Csongor, a MindentMent Fogászati rendelőhálózat ügyvezető igazgatója.

MTI

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal

A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig

Bajnokok Ligája – Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool

A Szoboszlai Dominiket és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool számára a Bajnokok Ligája maradt az utolsó esély, hogy trófeát szerezzen ebben

 

YouTube csatorna

Archívum