Közösségi oldalak

Hírek

Nem látta, elütötte

Elsőbbségadás elmulasztása miatt történt súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset Békéscsabán. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Békéscsabán, a Gyulai út és a Körte sor kereszteződésében 2022. június 16-án 19 óra után 10 perccel személygépkocsi kerékpárossal ütközött. Az autó vezetője a Gyulai útról akart befordulni a Körte sorra, de nem vette észre, hogy a Gyulai úttal párhuzamos kerékpárúton érkezik a biciklis. Nem adott neki elsőbbséget és elütötte őt, a nő súlyosan megsérült. Az autó vezetője elismerte a felelősségét. Kihallgatásán elmondta, hogy próbált nagyon figyelni, nézte a Gyulai út és a Körte sor forgalmát is, de sajnos nem látta a közeledő kerékpárost. A férfit a Békéscsabai Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. Az ügy vizsgálata befejeződött, az eljárás iratait a rendőrség 2022. november 18-án továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a történtek kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy Békés megyében vezető baleseti ok az elsőbbségadás elmulasztása. Idén október végéig, tehát 10 hónap alatt a 391 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetből 142 emiatt történt. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy legyenek nagyon figyelmesek, a közúti jelzéseknek és szabályoknak megfelelően közlekedjenek! Ha nem látnak be jól egy kereszteződést, inkább álljanak meg, ne hajtsanak be anélkül, hogy megnéznék, közeledik-e más jármű vagy gyalogos!

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum