Közösségi oldalak

Hírek

Négy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit vett őrizetbe a rendőrség Békéscsabán

A 22 éves telekgerendási fiatalembert 2021. május 9-én hajnalban fogták el azután, hogy 2 óra körül betört egy békéscsabai borozóba. Az épület utcára néző ablakáról lebontotta a redőnyt, majd betörte az ablakot. Ekkor azonban egy nő megzavarta, ezért elmenekült, de a rendőrök elfogták és előállították.

A férfi a gyanú szerint nemcsak ezt az egy bűncselekményt követte el, hanem korábban egy sörözőből, illetve két lángossütőből is lopott. A sörözőbe és az egyik lángososhoz 2021. május 3-áról 4-ére virradó éjjel, a másik büfébe három nappal később tört be. Többek között váltópénzt és az egyik helyről egy mobiltelefont vitt el. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a férfi ellen lopás miatt büntetőeljárást indított.

Békéscsabáról igazolt a Videotonhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

Annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette a sajtótájékoztató alatt

Az Eb-negyeddöntő utáni sajtótájékoztatón annyit csörgött Hannah Hampton telefonja, hogy felvette, hátha valami baj van.

A románok legyőzésével negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott 15-11-re legyőzte a román csapatot a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának pénteki

Idegenbeli vereséggel búcsúzott a Paks

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a román CFR Cluj vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!