Közösségi oldalak

Hírek

MOHU: már napi 6 millió italcsomagolást váltanak vissza a vásárlók

Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken az MTI-vel.

A vállalat közleményében hangsúlyozta: a visszaváltási rendszer a pozitív környezetvédelmi hatásai mellett hosszú távon a hazai ipart is szolgálja, mert méri, számolja, anyaga szerint csoportosítja és szállítja az italcsomagolások hulladékát, ami erősítheti a hazai újrahasznosítási ipart és segíti tervezését. A MOHU vállalása, hogy az indulástól számított harmadik évre teljesíti a minimum 90 százalékos visszaváltást Magyarországon.

Az adatok szerint augusztus 16-ig több mint 5,5 milliárd forint visszaváltási díjat fizettek be a gyártók. A fogyasztóknak megtérített összeg már eléri a 7,2 milliárd forintot, vagyis csaknem 1,7 milliárd forintot előlegez meg a gyártóknak a MOHU, mert a gyártók csak utólag, havonta fizetik be ezt az összeget. A visszaváltások csaknem 90 százalékában a boltban levásárolható utalvány formájában kérik vissza a pénzt a vásárlók, ez eddig több mint 6 milliárd forintot jelent. A visszaváltók mintegy 13 százaléka bankszámlára utaltatja a pénz, jótékonyságra pedig körülbelül 0,4 százalékuk ajánlja fel.

Jelenleg mintegy 3200 ponton lehet automatákban visszaváltani, és mintegy 1000 kézi visszaváltó hely van. A szám tovább nő, a bővítés folyamatos, több száz új automata telepítése várható – közölte a MOHU.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum