Közösségi oldalak

Hírek

Mikor érkezik az enyhülés az időjárásban?

Ma még biztos, hogy nem…

Kedd

A zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet kiterjedése napközben csökken, javulnak a látási viszonyok, egyre több helyen kisüt a nap. Főleg az Alföldön, a főváros térségében és a Dunántúl egyes tájain azonban tartósan borult körzetek is maradhatnak. Az északkeleti határvidéken, valamint a Dél-Dunántúlon viszont nagy területen végig derült, napos idő valószínű. Legfeljebb a borult, ködös vidékeken fordulhat elő jelentéktelen hószállingózás, ónos szitálás. A jellemzően keleti, délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, legfeljebb Sopron környékén élénkülhet meg időnként.

A csúcshőmérséklet -7 és +2 fok között valószínű.

Szerda

A Nyugat-Dunántúlon borult, párás időre számíthatunk, másutt pedig derült, napos, illetve ködös tájak egyaránt lesznek, majd késő délutántól dél felől egyre több felhő érkezik. A borult tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Többnyire gyenge marad a légmozgás, csupán az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként a déli, délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -15 és -7 fok között alakul, a derült, szélcsendes északkeleti helyeken mérhetünk ez alatti értékeket. A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és +3 fok között alakul.

Csütörtök

Általában erősen felhős vagy borult, párás, foltokban ködös időben lesz részünk. Számottevő csapadék nem lesz, de szitálás, a fagyos részeken ónos szitálás előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

Reggel -11, -3 fok valószínű, de néhol ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Kora délután -4, +4 fok között alakul a hőmérséklet.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

 

YouTube csatorna

Archívum