Közösségi oldalak

Hírek

Mikor egy posztkommunista azt mondja, hogy a pápa keresztényellenesen viselkedik

Ferenc pápa meg akarta alázni Magyarországot azzal, hogy csak három órás tartózkodást tervez hazánkban

– mondta Bencsik András, a fideszes kötődésű Demokrata főszerkesztője.

Bencsik a Hír TV Sajtóklub című műsorában nyilatkozott, számolt be róla a Népszava, melyben azt is mondta, hogy amennyiben Ferenc pápa úgy véli, hogy Orbán Viktor és Áder János hibát követett el azzal, hogy nem ereszti be a muszlim embertömegeket – és ezt ő véteknek ítéli meg – ez az ő szuverén döntése.

E percben Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak

– tette hozzá.

Kifejtette, imádkozik azért, hogy az „eredeti pápa”, vagyis XVI. Benedek próbálja megvilágosítani ezt a „különös pápatársat” arról, hogy mi az ő felelőssége és kötelessége, mint a keresztény világ vezetőjének.

A Vatikánban kétségbeesetten próbálják ezt az öregembert meggyőzni arról, hogy nem teheti meg egy keresztény országgal, hogy azért alázza és bünteti meg őket, mert keresztények akarnak maradni

– mondta később Bencsik.

Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette

Nem nyert a Kisvárda és a Kazincbarcika sem – NB II-es eredmények

Az éllovas Kisvárda és a második helyezett Kazincbarcika is 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a labdarúgó

Nem bírt a Putnok a Karcagiakkal – NB III-as eredmények

Vasárnap folytatódott az NB III-ban a 25. forduló. Az Északkeleti csoportban a DVSC a Nyíregyházát

Durván kiütötte a Fradi a Nyíregyházát

A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 7-0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Nyíregyházát a labdarúgó

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!