Arra számítok, hogy a kormány meghallja az itt megfogalmazott követeléseket. Diszkriminatívnak tartjuk, hogy a kormány nem képes megoldást találni a vendéglátásban érintettek érdekében, miközben bírságol és fenyegetőzik
– mondta az Alfahírnek a Hősök terén tartott újabb demonstráción a két szervező testvérpár Ecsenyi Áron és Ecsenyi Szilárd, akik egyben a Facebookon szerveződött „Levesbe az adók 75%-ával nevű mikropárt” tagjai. Annyit még elmondtak, hogy az 1 millió forintos bírságuk miatt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezethez fordulnak jogi segítségért.
Dunaújvárosból jöttünk. Én felszolgáló vagyok egy étteremben és alig dolgoztam az elmúlt egy évben. Jövedelmen jóformán nem volt, de ami a legbosszantóbb, hogy nem lehet hozzájutni a kormány által beígért támogatásokhoz, amit én csak alamizsnának nevezek, de most még az a kevés is jól jönne
– mondta Rozsos Melina. Kollégája Márkus Attila szakács. Azt mondja a koronavírus-járvány miatt a forgalom 60 százalékkal esett vissza, ami azt is jelenti, hogy a személyzet több mint felének nincs munkája.
Én most éjszaka dolgozom. Amennyi keresek az szinte semmire sem elég és bizony én sem láttam még egyetlen fillért a támogatásokból. Az viszont mélységesen felháborít, hogy most megint a Mészáros szállodái kaptak százmilliókat! Mi itt a megélhetésünk a puszta létünk miatt tüntetünk és nincsenek politikai kapcsolataink, akik mindig kisegítenek ha baj van
– tette hozzá Márkus Attila.

A vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartott demonstráció résztvevõi a budapesti Hõsök terén 2021. február 1-jén.
MTI fotó: Balogh Zoltán
November óta zárva van a belvárosi kávéházunk. Igényeltünk bértámogatást, de eddig nem kaptunk
– közölte Brana Ildikó, aki szerint korlátozott formában már ki lehetne nyitni.
Hatalmas mínuszban vagyunk és igazságtalannak tartom, hogy míg a kaszinóban pincér viszi ki az italokat a kávét, nekünk ez meg van tiltva. Egyébként ha valami csoda folytán holnap kinyithatnék, a turisták hiánya miatt akkor is hónapokig tartana, míg újra megfelelően működne a kávéház
– mondta Brana Ildikó.
Közben hol hangosabban, hol pedig csak egymás között beszélgettek a tüntetés résztvevői. Nem sokkal később szét is széledtek azzal, hogy holnap, vagy vasárnap újra demonstrálnak amíg a kormány nem keres megoldást a vendéglátásban dolgozók követeléseire.
Forrás: Alfahír
