Közösségi oldalak

Hírek

MÁV: 23 ezer talált tárgy várta gazdáját tavaly

Tavaly csaknem 23 ezer talált tárgy várta gazdáját a MÁV-csoportnál, a fele hiába – tudatta a cég honlapján vasárnap.

Tavaly leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget, fülhallgatót felejtettek a járműveken az utasok, de találtak már elhagyott rollert, bakelitlemezt is. Az elvesztett holmikat a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban adják le megtalálóik, ahol tételesen nyilvántartásba veszik, s így kerülnek az adatbázisba.

2024-ben a vonatokról 16 ezer, a buszokról közel 7 ezer, azaz összesen mintegy 23 ezer talált tárgyat vettek nyilvántartásba. Közülük 12,5 ezer került vissza tulajdonosához.

Ha a tulajdonos személye nem azonosítható, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követően a kijelölt gyűjtőhelyeken általában 90 napig őrzik. Bankkártya és okmány esetében a tulajdonos azonosíthatósága esetén, a bankkártya-kibocsátónak, illetve a személyes okmányokat kiállító hatóságnak (például okmányiroda, OEP) juttatják el a kártyát, okmányt.

Pénzt jellemzően nem magában, hanem valamilyen egyéb tárggyal együtt (például kabát, táska, pénztárca) adnak le, amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1-2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszik. A HÉV-en talált tárgyakat a BKV kezeli.

A talált tárgyak kezelésével kapcsolatos tudnivalókról a https://www.mavcsoport.hu/ugyfelszolgalat/elvesztettem-hol-keressem linken lehet tájékozódni – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

MTI

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum