Közösségi oldalak

Hírek

Már az iskolapadban az első határvadászjelöltek

Elkezdődött a képzése azoknak, akik az elsők között jelentkeztek a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredébe. A négyhetes intenzív kurzus során a programban résztvevők mind elméleti, mind gyakorlati ismeretekre szert tesznek.

A Kormány július eleji döntésének megfelelően az újonnan létrejövő, speciálisan az államhatár őrzésére és a jogellenes migráció megakadályozására irányuló feladatokat ellátó új állománycsoportba eddig jelentkezettek, és a szolgálatra alkalmasnak bizonyultak képzése megindult. Ugyanakkor továbbra is folyamatosan zajlik a toborzás, illetve folyamatosak a jelentkezők alkalmassági szűrései, hogy aztán a későbbiekben a hivatásra alkalmasnak találtak is bekapcsolódhassanak a permanensen induló tréningekbe.

A képzés maga

A 160 órás – 40 perces tanórákkal számolva 180 tanórás – képzés időtartama négy hét, amely alatt négy tananyagegységben kell a tanulóknak rendészeti, jogi, lövészeti- és intézkedéstaktikai, valamint határőrizeti- és határforgalom-ellenőrzési ismereteket elsajátítaniuk.

A tréning során olyan kompetenciákra fognak szert tenni, mely alkalmassá teszi őket arra, hogy a szolgálatuk során felmerülő különböző helyzeteket felismerjék, a rendelkezésükre álló információk, valamint a parancsnokuk utasítása alapján a szükséges és elvárható intézkedéseket megtegyék. Alkalmasak legyenek a jogsértő cselekményeket megelőzni, felismerni, illetve adott esetben megszakítani. Mindezt tegyék a rendelkezésükre álló rendvédelmi és híradástechnikai eszközök rendeltetésszerű használatával, akár a különböző kényszerítő eszközök megfelelő alkalmazásával. Ezen túl képesek legyenek az emberi életet és testi épséget veszélyeztető helyzetekben elsősegélyt nyújtani.

Az egyes tanegységek

A rendészeti szakmai ismereteken belül a határvadász-tanulók megismerkednek a szolgálatukhoz szükséges jogszabályokkal és belső normákkal, valamint azokkal az alapelvekkel, amiket járőrszolgálatuk során majd be kell tartaniuk. Emellett gyakorlati képzés keretében megtanulják az igazoltatás, a személy-, a csomag- és a gépjárműátvizsgálás, valamint a helyszínbiztosítás, illetve a zárás és terepkutatás lépéseit.

A jogi ismeretek során az alapvető emberi jogok, a büntetőjog, a szabálysértési ismeretek és a különböző rendőrségi normák kerülnek fókuszba.

A lövészeti és intézkedéstaktikai képzési egységben az egyes intézkedéstípusoknál alkalmazandó fogásokat fogják megtanulni a hallgatók. Ezen kívül lőelméleti és lőgyakorlati órákon fognak részt venni.

A határőrizeti és határforgalom-ellenőrzési tanegységben a határrendészeti szolgálati ág feladatrendszerével fognak megismerkedni mind elméleti, mind gyakorlati szinten.

Ellátmány

A jelöltek szerződéskötésükkel egyidőben határvadász-egyenruhát kaptak. Ezt követően vette kezdetét az elméleti oktatás. Amellett, hogy a szerződéses határvadászok oktatásuk első napjától fogva bruttó 300 000 forintos havi alapilletményt kapnak, a tanulók részére a képzés teljes ideje alatt a Készenléti Rendőrség ingyenes ebédet biztosít, valamint a nem helyben lakók számára szállást is nyújt.

A rendőrség továbbra is várja mindazok jelentkezését, akik államhatárunk védelmére hivatottak, és tagjai szeretnének lenni a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredének.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum