Közösségi oldalak

Hírek

Lopások gyanúsítottjai rendőrkézen

Két férfit állítottak elő a rendőrök. Egyikük Orosházán tört be egy házba, a másik férfi Medgyesegyházán lopott pénzt egy idős nőtől.

Lopni próbált egy házból egy férfi 2021. október 20-án délután Orosházán, a Luther utcában. Átmászott a kerítésen, betörte az épület egyik ablakát és bemászott rajta, majd több olyan dolgot összekészített, ami el akart vinni. A tulajdonos azonban tetten érte és hívta a rendőrséget. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei percek alatt kiértek a helyszínre és elfogták az 59 éves férfit, aki ellen lopás vétség miatt büntetőeljárás indult.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 2021. október 20-án 14 óra körül bejelentette egy medgyesegyházi nő, hogy előző nap este a házába bement egy polgárőrként bemutatkozó, maszkot viselő idegen és kutatott a dolgai között, majd elment. Az idős nő másnap vette észre, hogy hiányzik több tízezer forintja, ekkor hívta a rendőrséget. A rendőrök a bejelentés után néhány óra alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves férfit. A medgyesegyházi férfi, aki nem polgárőr, a gyanú szerint korábban több lopást is elkövetett, általában nyitva hagyott autókból vett ki különböző dolgokat. A rendőrség lopás bűntett miatt folytat ellene eljárást.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum