Közösségi oldalak

Hírek

Lopás Sarkadon, úgy vezetett egy férfi Gyomaendrődön, hogy soha nem is volt jogosítványa

Lopás gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2023. szeptember 4-én Sarkadon. Egy nő tett bejelentést arról, hogy házának hálószobájából eltűnt a mobiltelefonja. Mikor otthon keresni kezdte megcsörgette egy másik készülékről és meglepetésére egy számára ismeretlen férfi válaszolt a hívására, aki elmondta neki, hogy most vette meg ezt a telefont az egyik ismerősétől. A rendőrök felkertesték a megnevezett férfit, aki bevallotta, hogy ő ment be a házba, mert látta, hogy nincs otthon senki és nincs bezárva a kapu. A házból csak a telefont vitte el, mert pénzre volt szüksége. A rendőrök lopás vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, a készüléket pedig visszaadták a tulajdonosának. A rendőrség az ügy kapcsán is kéri, hogy ügyeljünk jobban értékeinkre és ne adjunk lehetőséget a tolvajoknak arra, hogy bejussanak a házunkba, lakásunkba. Ha elmegyünk otthonról, akár rövid időre is, mindig zárjuk be az ajtókat és az utcára néző ablakokat is.

 

A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei 2023. szeptember 4-én 13 óra körül egy személygépkocsit vezető férfit ellenőriztek Gyomaendrődön, a Napkeleti utcában. A férfi annak ellenére ült volán mögé, hogy nem volt vezetői engedélye, soha nem is szerzett. A férfit engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt előállították a rendőrkapitányságra, őrizetbe vették és három napon belül bíróság elé állíthatják – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kisvárdai döntetlennel harmadik a Debrecen

A Debrecen gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A Debrecen kezdte

Két pontra a bennmaradástól a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, és legfeljebb két pontra van szüksége

Bundesliga – Rekordot döntve nyert a Bayern

A címvédő és éllovas Bayern München simán, 5-0-ra nyert a St. Pauli otthonában a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati játéknapján.

La Liga – Három góllal győzött és kilenc pontra nőtt a Barcelona előnye

A címvédő és listavezető FC Barcelona 4-1-re legyőzte vendégét, a városi rivális Espanyolt a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A Bajnokok

 

YouTube csatorna

Archívum