Közösségi oldalak

Hírek

Közlekedési vita alakult ki két autós között Békéscsabán

A nézeteltérés során az egyik jármű vezetője lökdöste és meg is rúgta a másikat, aki könnyebben megsérült. A rendőrség a garázdaság miatt indult ügy vizsgálatát befejezte.

Két járművezető között alakult ki nézeteltérés 2022. március 19-én 10 óra előtt néhány perccel Békéscsabán, az Orosházi úton. A két autós másként ítélte meg ugyanazt a forgalmi helyzetet. A nézeteltérés során sértegették egymást, majd a fiatalabbik férfi többször meglökte és egyszer meg is rúgta az idősebbet. A bántalmazott férfi könnyebben megsérült. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a 39 éves békéscsabai férfit.

Kihallgatásán elmondta, hogy ideges lett a másik járművezető viselkedése miatt, elvesztette a türelmét, ezért lökte meg és rúgta meg az idősebb férfit. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette

Nem nyert a Kisvárda és a Kazincbarcika sem – NB II-es eredmények

Az éllovas Kisvárda és a második helyezett Kazincbarcika is 1-1-es döntetlent játszott vasárnap a labdarúgó

Nem bírt a Putnok a Karcagiakkal – NB III-as eredmények

Vasárnap folytatódott az NB III-ban a 25. forduló. Az Északkeleti csoportban a DVSC a Nyíregyházát

Durván kiütötte a Fradi a Nyíregyházát

A címvédő és éllovas Ferencváros hazai pályán 7-0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Nyíregyházát a labdarúgó

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!