Közlekedési káoszt és a várt felújítások elmaradását eredményezheti a NER-oligarchák csillapíthatatlan étvágya Budapesten

Tovább csúszhat az évek óta ígért budai Váralagút felújítása. Sajtóértesülések szerint ugyanis NER-oligarchák, köztük Mészáros Lőrinc cégei olyan drága ajánlatot nyújtottak be a Lánchíd és a vele összeköttetésben lévő Alagút rekonstrukciójára, amely nem teszi lehetővé egyidejű felújításukat

– írja közleményében a Jobbik.

Tovább csúszhat az évek óta ígért budai Váralagút felújítása.

Ennek következtében az egymást követő munkálatok, amelyek egybeesnek a 2-es villamos forgalmának korlátozásával, valamint a 3-as metró és az M3-as autópálya középső szakaszának felújításával, öt évig elhúzódó közlekedési káoszt eredményezhetnek a fővárosban. És ez még a “szerencsésebb” forgatókönyv, hiszen a plusz állami támogatásért Tarlós Istvánnak előbb Orbán Viktornál kell pénzt kikuncsorognia.

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a túlárazott közbeszerzések miatt halaszthatatlanná vált beruházásokra nem kerül sor Budapesten. Azt is nehezményezzük, hogy a pályázati kiírás szerint sem a gyalogos, sem a kerékpáros közlekedés feltételei nem fognak érdemben javulni. Arra szólítjuk fel Orbán Viktort, hogy Budapest polgárainak alapvető érdekeit szem előtt tartva fogja vissza oligarcháit, és biztosítsa a szükséges forrásokat a Lánchíd, illetve az Alagút egyidejű felújítására.

Bencsik János országgyűlési képviselő, a Jobbik budapesti elnöke

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.
A Keleten olvasása ingyen van, de a működtetése nem! Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!