Közösségi oldalak

Hírek

Közlekedési balesetek, őrizetbe vétel és garázdaság miatt történt rendőri intézkedés

Békés megyében 2023. július 3-án két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Orosházán, a Honvéd utcai kerékpárúton 13 óra 15 perc körül elesett két kerékpáros. Azért vesztették el az egyensúlyukat, mert amikor el akartak menni egymás mellett, nem kellően tértek ki és összeakadtak a biciklik kormányai. Mindkét kerékpáros megsérült, sérülésük nem súlyos.

Hasonló baleset történt 10 perccel később Békéscsabán, a Szarvasi úton is. Egy kerékpárúton közlekedő kerékpáros áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött a neki szemből érkező biciklissel. Mindketten elestek, a vétlen kerékpáros könnyebben megsérült.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2023. július 3-án őrizetbe vett egy szabadkígyósi férfit, mert személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy a bíróság a járművezetéstől 2024. május 10-éig eltiltotta. A rendőrök 16 óra körül Újkígyóson, a Kossuth utca és az Újköz utca kereszteződésében állították le. A járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt bíróság elé állíthatják.

Orosházán, egy üzlet előtt 2023. július 3-án 19 óra körül egy férfi bántalmazott egy másikat, a többször megütött ember súlyosan megsérült. Az egyik rokona a védelmére kelt és megrúgta az őt bántalmazó férfit. Az Orosházi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A sérültet bántalmazó férfit, valamint a rokont a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, és vizsgálják a konfliktus körülményeit, a jelenlévők szerepét, felelősségét – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

YouTube csatorna

Archívum