Közösségi oldalak

Hírek

Korszerűsítik a művelődési központot Sarkadon

Több mint negyedmilliárd forintból korszerűsítik a művelődési központot a Békés megyei Sarkadon – közölte az önkormányzat.

A kilencezer lakosú település a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből nyert el nettó 262 millió forintot, amelyből szigetelik az épültet, cserélik a külső nyílászárókat, korszerűsítik az elektromos hálózatot. Azért, hogy az épület energiafüggőségét csökkentsék, hőszivattyús rendszer révén lesz biztosított az épület fűtése-hűtése, továbbá napelemeket telepítenek. Az akadálymentesítés jegyében liftet is beépítenek, segítve az erkélyterembe való eljutást.

Az épületet 1962-ben adták át, utoljára 1998-ban esett át felújításon. A közbeszerzési eljárást a sarkadi Podeszt Építőipari Kft. és a gyulai Falkell Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. nyerte, a kivitelezéssel a tervek szerint október végéig végeznek. Mokán István polgármester közölte: 3 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezik Sarkadra a TOP Plusz keretében.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum