Közösségi oldalak

Hírek

Jobbik: végül Orbánéknál kötöttek ki a papírzacskós pénzek?

Mint azt az Alfahír megírta, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által készített lehallgatási anyagokban Schadl György, a Magyar Végrehajtói Kamara elnöke többször is „gazdájának” nevezett egy olyan titokzatos személyt, akivel külföldön találkozgatott.

A Jobbik szerint a Fidesz láthatóan szívesen lerázná magáról a botrányt azzal, hogy belebukott a szervezett bűnözés egyik miniszterhelyettesi rangú katonája, „csakhogy itt van ez a Schadl nevű végrehajtófőnök”, meg az ő lehallgatási jegyzőkönyve, amiből világosan kiderül, hogy működik a nemzeti együttműködés.

„Gazdám” – így nevezte azt a titokzatos embert, akivel időnként külföldön találkozott. Már maga a kifejezés is hűen demonstrálja azt a reneszánszát élő feudalizmust, amit Orbánék a nyakunkba raktak, már ez is többet mond minden szónál – fogalmaztak.

A jobboldali ellenzéki párt pénteki közleményében azt írta, sokan arról beszélnek, hogy a titokzatos gazda nem más, mint a jól ismert, állítólag külföldön élő miniszterelnöki tanácsadó, kijáróember, Habony Árpád, de azon sem lepődnének meg, ha kiderülne, hogy végül tényleg Orbánéknál kötöttek ki a papírzacskós pénzek.

„Igaz vagy sem, mindenesetre egy ország várja, hogy a korrupciós botrány felelősei bujkálás helyett végre kiálljanak a fényre. Varga Juditnak, de legfőképpen Orbán Viktornak is éppen itt lenne már az ideje megszólalni!”

– írták.

A néppárti Jobbik követeli a szegényeket érintő végrehajtások felfüggesztését, a végrehajtói rendszer teljes átvilágítását, és a végrehajtói túlkapások megszüntetését – valamint a botrány minden bűnrészesének haladéktalan felelősségre vonását.

Alfahír.hu

Eppel büntetőjével nyert a Nyíregyháza a Debrecen ellen

A Nyíregyháza Spartacus 1–0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában, pénteken.

Az örökrangadó megnyerésével ismét az FTC lesz a Paks döntős ellenfele

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a vendég MTK Budapestet a labdarúgó MOL Magyar Kupa

A címvédő Paks az első döntős

A címvédő Paks jutott be elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután a keddi elődöntőben

Elhunyt Garami József

Életének 86. évében elhunyt Garami József, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapitánya, a 2008-as év legjobb

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!