Közösségi oldalak

Hírek

Ilyen nincs, és mégis van

Ezt senki sem hiszi el, ilyen nincs – mondják magukban sokan, amikor romantikus csalásról szóló hírt olvasnak. De sajnos van. Ezúttal egy Békés megyei nő utalt el közel négymillió forintot egy állítólagos tüzér hadnagynak azért, hogy a Gázai övezetből eljöhessen hozzá.

A forgatókönyv ugyanaz, mint ezelőtt már sok esetben. Közösségi oldalon bejelölt valaki egy idős, egyedül élő nőt. Bókolt neki, a bizalmába férkőzött, elhitette vele, hogy a Gázai övezetben szolgáló tüzér hadnagy, és szeretne már nyugdíjba menni. Szerelmet is vallott, és azzal hitegette a kiszemelt 75 éves, elvált asszonyt, hogy együtt fognak új életet kezdeni, de ehhez pénzre van szüksége.

Először a leszerelési lapja beadásához, majd a további ügyintézésre kért pénzt, végül úgy csalt ki még több százezret a nőtől, hogy azt állította: megsérült a lába. Fotót is küldött a sérülésről, és kérte az asszonyt, támogassa a gyógykezelését. Mindez a közelmúltban két hét alatt, június 27-e és július 12-e között zajlott le, az üzenetváltások révén a nyugdíjas részletekben 3 millió 960 ezer forintot utalt el két magyar néven lévő számlára. Aztán az állítólagos tüzér hadnagy megszakította vele a kapcsolatot, és a bankból szóltak a nőnek, hogy csalás áldozata lett, úgyhogy feljelentést tett a rendőrségen – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság nyomozói és a sértett számlavezető bankja mindent megtesznek azért, hogy a kár vagy legalább annak egy része megtérüljön, és a csalót azonosítsák. A történtekhez nagyon hasonló korábbi esetekről számos felhívás található a rendőrség honlapján, közösségi oldalain. A KiberPajzs oldalon részletes tájékoztató olvasható a romantikus csalásokról. Kérjük, hogy olvassák el ezeket, fogadják meg a tanácsokat! Beszéljenek az ilyen esetekről, az internetes ismerkedés veszélyeiről idős, magányos rokonaiknak, ismerőseiknek! Ne hagyják magukat lóvá tenni, becsapni!

Háromgólos MTK-győzelem a Debrecen ellen

Az MTK Budapest hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójának

Gólokban gazdag mérkőzésen nyert a Paks a Kisvárda ellen

A házigazda Paks 5-3-ra győzött a Kisvárda ellen szombaton a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójában,

Brazil Nagydíj – Norris nyerte a sprintfutamot, Piastri kiesett

A világbajnoki összetettben vezető Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es

A Manchester United a 96. percben mentett pontot

Vezetett a Manchester United idegenben, de végül csak a 96. percben szerzett góllal mentette 2-2-es

YouTube csatorna