Közösségi oldalak

Hírek

Ezen a héten két alkalommal is lesz rendőrségi toborzás a Csaba Centerben

A békéscsabai bevásárlóközpontban is lehet tájékozódni a rendőrség képzéseiről.

Ezen a héten Békéscsabán, a Csaba Centerben két alkalommal is állítanak fel információs pontot, ahol az érdeklődők feltehetik kérdéseiket a jelentkezés feltételeivel, az oktatással és a hivatásos szolgálattal kapcsolatban. A toborzó csoport munkatársai január 16-án, kedden 11 órától 13 óráig, majd január 19-én, pénteken 10 és 12 óra között a bevásárlóközpont földszintjén állnak az őket felkeresők rendelkezésére.

A képzésekről szóló tájékoztatók megtalálhatóak a rendőrség honlapján is. Emellett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán is fogadják az érdeklődők telefonhívásait. A 66/523-700-as telefonszám munkaidőben hívható, illetve szintén munkaidőben személyesen is lehet tájékoztatást kérni a főkapitányságon, Békéscsabán, a Bartók Béla út 1-3. szám alatt.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum