Közösségi oldalak

Hírek

Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája

Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája

Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája szombaton 67 éves korában – tudatta honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

A lila-fehér klub emblematikus játékosa súlyos magánéleti gondokkal küzdött, alkoholproblémái miatt többször szorult kórházi kezelésre. Szombaton a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében. Az 1970-es évek második felében három bajnoki címet nyerő Újpest közönségkedvenc futballistája volt. Virtuóz játéka és cselei nyomán született meg a “Táncolj, Törő!” rigmus. Futballtudása alapján nemzetközi szinten is kiugró karriert jósoltak neki, de ezt – részben súlyos sérülése miatt – nem sikerült valóra váltania.

Törőcsik a magyar nemzeti csapattal részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, 45 válogatott mérkőzésén 12 gólt szerzett. Pályafutásában két esemény jelentett törést: az első vb-jén történt kiállítása, valamint 1979-es súlyos autóbalesete, amelyben megsérült a bal csípője, emiatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak a világválogatottba.

Törőcsik András 1955. május 1-jén Budapesten született. A labdarúgást 12 évesen a BVSC-ben kezdte, 1974-ben igazolta le az Újpesti Dózsa. A klubbal 1975-ben, 1978-ban és 1979-ben lett magyar bajnok és ugyancsak háromszor Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1975, 1982, 1983). Emlékezetes teljesítményt nyújtott a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 1983/84-es szezonjában, amelyben az Újpest a negyeddöntőig jutott.

1985-ben külföldre igazolt, egy évig a francia Montpellier csapatában játszott, 1986-tól kanadai teremlabdarúgó-csapatokban (Toronto, North York Rockets) szerepelt. Hazatérése után, 1987 tavaszán a Bp. Honvédhoz szerződött, ám ott egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget. Ezután előbb a másodosztályú Bp. Volán, majd az élvonalbeli MTK-VM játékosa lett, de második meccsén megsérült, többször nem is lépett pályára. Újpestre 2011-ben tért vissza, az egyesület utánpótlásának koordinátoraként dolgozott. Egészségi állapota ekkor már nem volt a régi, többször volt kórházban, hol csípőműtét, hol fejsérülései miatt.

Az utolsó magyar világsztárként is emlegetett futballistát a magyar FourFourTwo magazin a 21. helyen választotta be minden idők 50 legjobb magyar játékosa közé, többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára, a legjobb eredménye a kilencedik hely volt. Több könyvet is írtak róla, Szabó Ferenc: Táncolj tovább, Törő! (1970), Rokob Péter-Zombori Sándor: A Törő (1995) és Egressy Zoltán: Lila csík, fehér csík (2015) címmel.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum