Közösségi oldalak

Hírek

Egy világnap a tanácskozás és a megelőzés jegyében

A bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából szervezett figyelemfelhívó és szakmai programokat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, így ez a nap azóta a kontinens számos országában az áldozatok napja. Magyarország húsz évvel ezelőtt, 1993-ban csatlakozott a kezdeményezéshez. A világnap célja, hogy felhívják a figyelmet azokra, akik bűncselekménnyel összefüggésben szenvedtek el valamilyen sérelmet.

Fontos, hogy ilyenkor együttérzést és tiszteletet tanúsítsunk egymás iránt, ugyanis a baj bárkivel, bármikor megtörténhet. Szintén fontos célja ennek a napnak, hogy felhívja a figyelmet az áldozatsegítés fontosságára azért, hogy az áldozatok és a hozzátartozóik megfelelő segítséget kapjanak problémájuk megoldásához és az őket megillető jogok érvényesítéséhez. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságnak azok a munkatársai, akik ezen a szakterületen dolgoznak, kiemelt figyelmet fordítanak a továbbképzésükre és arra, hogy folyamatosan kapcsolatot tartsanak más szakhatóságok képviselőivel. A bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából 2023. február 22-én egyeztetést tartottak a rendőr-főkapitányságon.

Fotó: police.hu

Ezen részt vett dr. Kolysza-Tóth Annamária, a Békés Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetője és két munkatársa, valamint Ladányi Zoltán, a békéscsabai Áldozatsegítő Pont vezetője és Telekné Furák Mónika r. alezredes a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. Ugyanezen a napon, szintén a továbbképzés jegyében Kaczkó Éva r. százados a rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Pedagógiai Karán egy filmvetítéssel egybekötött tanácskozáson vett részt, ahol az emberkereskedelem és a prostitúció áldozatainak megsegítése volt a fő téma. A világnap alkalmából nem csupán a továbbképzése fektettek nagy hangsúlyt a rendőrség szakemberei, hanem a megelőzési programokra is.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Technikum és Kollégium rendészeti ügyintéző szakos diákjai Bátkai Miklós c. r. alezredes, kiemelt főelőadó vezetésével hasznos tanácsokat tartalmazó szóróanyagokat osztottak a békéscsabai piacon. Elbeszélgettek az érdeklődőkkel, fontos információkkal látták el őket a vagyonvédelem több területén is. Kiemelten foglalkoztak az internetes csalásokkal, szinte minden érdeklődőnek felhívták a figyelmét a legfontosabb tudnivalókra.

Hangsúlyozták, hogy ha interneten vásárolunk, mindig érdemes ellenőrizni az eladót a profilja, vagy a visszajelzések alapján. Fizetéskor csak a bank saját, online fizetésre létrehozott felületén adjuk meg a bankkártyánk adatainkat! A kereskedő oldalán, vagy e-mailben soha! Emellett ne fotózzuk le és ne küldjünk képet a bankkártyánkról senkinek! Egy adás-vétel alkalmával semmi szükség nincs arra, hogy az eladó megadja a bankkártyája adatait, kódjait ezért ne is tegyék ezt meg, bárhogyan és bárki kéri! – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

YouTube csatorna

Archívum