Egy határsértő újra Romániában, segítője őrizetben

Rokonának segített volna Nyugat-Európába eljutni egy Németországban élő szír férfi. A rendőrök Békés megyében feltartóztatták őket.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egy határsértőt és egy embercsempészéssel gyanúsítható férfit fogtak el a rendőrök 2020. augusztus 1-jén 19 óra 35 perckor, Békés megyében. Mindketten szír állampolgárok. Egyikük, akinek van német tartózkodási engedélye, egy német rendszámú személygépkocsival érkezett Romániából. Miután átlépte az államhatárt, felvette rokonát, aki a zöldhatáron, illegálisan gyalogolt át Magyarországra.


A rendőrök a Battonya és Mezőhegyes közötti úton tartóztatták fel őket. A gépkocsit vezető, Németországban élő szír állampolgárt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és az autót, amivel közlekedett, lefoglalta. A másik férfi ellen a Battonya Határrendészeti Kirendeltség idegenrendészeti eljárást indított, majd meghallgatását követően, 2020. augusztus 2-án 7 óra 20 perckor a magyar rendőrök átadták a román hatóság képviselőinek.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Close