Közösségi oldalak

Hírek

Cseh Katalint kitiltották Kínából

 

A kínai diktatúra kitiltott Kínából – közölte Cseh Katalin európai parlamenti képviselő. A momentumos politikus azt írta, az Európai Parlament jogászai vizsgálják „a kínai diktatórikus rezsim legújabb lépését”, de minden jel szerint mint az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának tagját, őt is kitiltották Kínából.

A képviselő posztjában arról írt, a tiltás azt követően történt, hogy az Európai Unió hétfőn szankciókat vezetett be Kína ellen az ujgurok elnyomása miatt. A Hszicsiang tartományban élő ujgur kisebbség tagjait a kínai diktatúra elszakítja családjuktól, munkatáborba zárják őket, ahol brutális bánásmódban részesülnek – érvelt.

Nem nézzük tétlenül, hogy a kínai vezetés lábbal tiporja az ujgur kisebbség jogait! Ez a kitiltás pedig nem más, mint a munkánk elismerése, amit – mint egy jelvényt – büszkén fogok viselni – fogalmazott.

A magyar kormány – nem meglepő módon – megengedőbb hangnemet ütött meg Kínával szemben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter maga is hozzájárult a közös szankciós lista összeállításához, utána azonban „értelmetlen, magamutogató és káros döntésről” beszélt.


Spanyolország negyedszer Európa-bajnok

A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban

Harry Kane: az Európa-bajnoki cím az egyik legfontosabb trófea

Gareth Southgate szövetségi kapitány szerint felfelé ívelő tendenciát mutat az angol válogatott teljesítménye, Harry Kane

Alvaro Morata: az Eb megnyerésére kell koncentrálni

Alvaro Morata, a spanyol labdarúgó-válogatott csatára azt mondta, neki és csapattársainak is elsősorban az Európa-bajnokság

A Fradi öregfiúkkal ünnepeltek Dévaványán

A Fradi öregfiúkkal együtt ünnepelték szombat délután Dévaványa várossá nyilvánítása évfordulóját. A két zöld-fehér alakulat

YouTube csatorna