2021.04.14 03:11

Bedrogozva vezethetett egy dunaújvárosi nő Gyulán, aki még a nyáron balesetet okozott!

Áttért a szemközti sávba és nekiment egy másik autónak egy személygépkocsi Gyulán. A nő, aki vezette az autót, bódult állapotban volt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Gyulán, a Szent István úton, 2018. május 20-án 14 óra 30 perc körül egy személyautó áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol érintőlegesen nekiütközött egy másik autónak, majd árokba csúszott és nekicsapódott az út mellett lévő bokroknak is. Felmerült a gyanúja annak, hogy a nő, aki könnyebben megsérült, bódultan vezetett. A rendőrség igazságügyi szakértőt rendelt ki és a szakértői vizsgálat igazolta, hogy a 25 éves dunaújvárosi nő tiltott szer hatása alatt volt, úgy ült volán mögé. A nő elismerte, hogy a baleset napján ugyan nem, de az azt megelőző napokban fogyasztott bódító hatású szert. Emellett közvetlenül a baleset előtt egy vizes palackért nyúlt, ami az autó jobb első ülésénél, a padlón volt. Nem az útra nézett és nem érezte, hogy áttért a szemközti sávba, így ment neki a másik autónak.


A Gyulai Rendőrkapitányság a dunaújvárosi nőt járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésével gyanúsítja. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2019. január 31-én átadta az ügyészségnek, tájékoztatta portálunkat Tűri Zsanett c. r. zászlós a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.