Közösségi oldalak

Hírek

Baloldali pártok és politikusok sokasága csatlakozik az idei Budapest Pride felvonuláshoz

Ma tartják meg a 28. Budapest Pride felvonulást, amelyhez idén is „civilek”, illetve baloldali pártok és politikusok sokasága csatlakozik.

A Budapest Pride honlapján olvasható beszámoló szerint a menet három óra körül indul a Vajdahunyad vára előtti zöldterületről, és az Andrássy út – Oktogon – Teréz körút – Király utca – Felsőerdősor – Andrássy út – Hősök tere – útvonalon délután öt körül érkezik vissza a Ligetbe.

A vonulás alatt több baloldali párt – így az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is kamionokkal vonul fel, amelyekről különböző műfaji kategóriákba sorolható zenék fognak szólni. A szocialista Kunhalmi Ágnes és Gurmai Zita, a momentumos Fekete-Győr András, Kerpel-Fronius Gábor, Donáth Anna és Cseh Katalin, a DK-s Dobrev Klára, a párbeszédes Szabó Tímea és Tordai Bence szinte minden évben részt vesz a felvonuláson, így feltehetően idén is lehet majd találkozni velük – írja a Magyar Nemzet.

Kunhalmi Ágnes, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) társelnöke Fotó: Magyar Nemzet / Havran Zoltán

A Vajdahunyad váránál többek között a pride színpadára lép Bedő Dávid, a Sokszínű Magyarországért országgyűlési képviselőcsoport elnöke, valamint Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is.

A beszédek mellett este nyolc óráig az úgynevezett civil faluban is programok lesznek, ahol a legtöbb hazai LMBTQ-szervezet illetve a hozzájuk köthető, sok esetben Soros György alapítványai által támogatott jogvédő szervezetek mutatkoznak be.

Több nagykövetség és kulturális intézet közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról az LMBTQ-közösség tagjait. Az aláírók között ott van az Egyesült Államok, Ausztrália, az Egyesült Királyság, Svájc, Ukrajna, Izland és Uruguay mellet az EU-tagállamok külképviseleteinek többsége, valamint ezen országok budapesti kulturális intézeteinek egy része is.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum