Közösségi oldalak

Hírek

Asztallábbal akarta szétverni a kocsmát egy vésztői férfi a sittes nőjével

Társtettesként, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Szeghalmi Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt egy vésztői pár – egy 38 éves büntetett előéletű nő és egy 53 éves büntetlen előéletű férfi – ellen, akik egy helyi kocsmában randalíroztak. A járási ügyészség indítványa szerint a nyomozás során felmerült, közel 175.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költséget is nekik kell majd megfizetniük.

A férfi és a nő 2024. április 04-én, az esti órákban feldúlt állapotban jelentek meg Vésztőn, az egyik sörözőben. Megjelenésük oka az volt, hogy a nőnek a vendéglőstől elszenvedett bántalmazását megtorolják, ezért a férfi magával vitt egy 83 cm hosszú, 4,5 cm átmérőjű, fából készült asztallábat. A férfi az asztallábbal hadonászni kezdett és kiabálva érdeklődött, hogy ki bántotta az élettársát és miért, a nő pedig biztatni kezdte, hogy verje szét a kocsmát. A férfi két alkalommal a vendéglős feje elé tartott kézfejére ütött, a nő poharakkal és egy hamutállal dobálta meg.

Amikor a vendéglős megkérte a vendéget, hogy értesítsék a rendőrséget, a férfi elment az italozóból, a nő is kilépett a teraszra, de mérgében a bejárati ajtó melletti, ablak üvegét kézzel beütötte. Az üveg kitörése folytán 25.000.-Ft kár keletkezett, melyet a nő megfizetett. A terheltek az általuk sérelmesnek ítélt helyzetet személy és dolog ellen irányuló erőszak alkalmazásával, emberi élet kioltására alkalmas tárgyat használva kívánták megoldani. Tettükkel megzavarták a vendéglátóhely nyugalmát. Erőszakos viselkedésük kihívóan közösségellenes volt, alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat váltson ki – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum