Közösségi oldalak

Hírek

A Mi Hazánk véget vetne a követeléskezelők és végrehajtók „közös üzletének”

A behajtás alatt álló vagy már végrehajtási szakba került tartozások elektronikus adatbázisának létrehozását javasolja a Mi Hazánk Mozgalom annak érdekében, hogy így vessenek véget a követeléskezelők és végrehajtók „közös üzletének”

Fiszter Zsuzsanna, a párt végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa arról beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján: az érintett cégek nemegyszer öt-tíz évig „pihentetik” ezeket az ügyeket, így a – gyakran évi 20-30 százalékot is elérő kamat miatt – akár megfizethetetlen mértékűre is duzzadhat a tartozás.

Ráadásul, tette hozzá, ha értesül is a tartozásról az adós, és fizetne, semmi nem kötelezi a követeléskezelőt, hogy megállapodást kössön az ügyben, az engedményezések miatt pedig nemegyszer azt sem lehet kideríteni, hogy melyik társaságnál és milyen összegű követelés áll fenn valakivel szemben.

A jogos tartozásokat meg kell fizetni, de a behajtás ne profitorientált legyen, és ne sunyi módon akarják elérni, hogy az elévült vagy direkt felduzzasztott tartozásokat kelljen megfizetni – hangsúlyozta a Mi Hazánk politikusa, jelezve, a közeljövőben a parlament elé terjesztik az ügyben javaslatukat.

MTI

A Tottenham csapata nyerte az Európa-ligát

A Spursé az angol El-házidöntő: a Tottenham Hotspur 1–0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az Európa-liga

Női labdarúgó NB I – Sorozatban hatodszor bajnok a Ferencváros

A zöld-fehér gárda a múlt heti, győri győzelem után a Groupama Arénában is nyertek, és

Magyar labdarúgó-válogatott – Csongvai és Vitális a keretben

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely

Szoboszlai Dominik gólöröméből derült ki, hogy apa lesz!

Betalált az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar válogatott játékosa meze alá

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!