Közösségi oldalak

Hírek

A Mi Hazánk Mozgalom minden fővárosi kerületben állít polgármesterjelöltet

A Mi Hazánk Mozgalom minden fővárosi kerületben állít polgármesterjelöltet

Minden budapesti kerületben önálló polgármesterjelöltet állít a Mi Hazánk Mozgalom – közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt elnökhelyettese a jelölteket bemutató szombati, budapesti sajtótájékoztatón.

Dúró Dóra kiemelte, a Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen ellenzéki párt, amely mind a 23 kerületben önálló polgármesterjelöltet állít.

“Nem füstös szobákban, más pártokkal egyezkedve döntjük el, hogy kik legyenek a polgármesterjelöltjeink” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: a saját tagságukból merítve, a saját utukat járva, harmadik utat mutatva a magyar közéletben döntötték el és választották ki, hogy kik azok, akiknek az önkormányzati választáson a fővárosban elsődlegesen kérik a választók bizalmát.

Dúró Dóra hangsúlyozta: sehol nem állítanak közös jelöltet semelyik balliberális párttal, sem a Fidesszel, továbbá az sem fordulhat elő, hogy az ő jelöltjeiket bárhol támogassák. “Nem Amerikából kapott dollárokból” folytatják le a választási kampányt, hanem legális forrásokból: a Mi Hazánk Mozgalom állami támogatásából, illetve a tagjaik, így a polgármesterjelöltjeik személyes anyagi vállalásaiból – mondta.

Az ellenzéki politikus közölte, pártja álláspontja szerint a balliberálisok kormányzása egy gyors nemzethalált jelentene, a Fideszé pedig egy lassú nemzethalált jelent. Számukra egyik sem elfogadható, így harmadik utat kínálnak a választóknak – tette hozzá.

Dúró Dóra elmondta, a kerületi polgármesterjelöltjeik az élet különböző területeiről érkeztek. Van köztük oktatási, egészségügyi szakember, mérnök, sokan vállalkozók, van, aki a bankszektorban szerzett tapasztalatot, de van a jelöltek között nagycsaládos édesanya is. A párt elindítja polgármesterjelöltként ifjúsági szervezetének országos elnökét és egyik budapesti vezetőjét is – közölte, jelezve: a jelöltek közül többen korábban már önkormányzati tapasztalatot szereztek kerületi önkormányzati képviselőként.

Dúra Dóra a sajtótájékoztatón bemutatta a jelölteket, akik (a kerületek növekvő sorrendjében) a következők: Árendás Mónika, Babcsány Dávid, Marosvölgyi Anna, Pajor Tibor, Szikora István, Márki Anita, Zahuczky István Zsolt, Ébl György, Kvacskay Károly, Vékony Csongor, Zakar Gergely, Binder Csaba, Balog Csaba, Czeglédi János, Bartal András, Metes György, Fazekas László, Kaldenecker György, Egyed András, Tóth Zoltán, Szabó Sándor, Esze Tamás, Kovács Attila.

Az ellenzéki politikus kitért arra is, a Mi Hazánk Mozgalom most már egyedüli pártként ellenzi, hogy Ukrajna megkezdje az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat. “Mi erről nemcsak beszélünk, ahogyan a Fidesz tette, hanem valóban tetteinkkel is a magyar parlamentben ezt képviseljük” – fogalmazott.

Grundtner András, a párt főpolgármesterjelöltje arról beszélt, “csak kifogástalan jellemű, igaz hazafiakat” fogadnak a soraikba, ezért különösen büszke arra, hogy kerületi polgármesterjelöltjeik “ennek a bajtársi közösségnek a legkiemelkedőbb tagjai”.

Azt mondta, a jelöltek szakmai felkészültsége a garancia arra, hogy végrehajtsák a választási programjukat, amelynek két fő célkitűzése van: a fővárosi közrend helyreállítása és Budapest élhetővé tétele.
A párt budapesti programját január elején teszik majd közzé – közölte Grundtner András.

Borítókép: Csoportkép a Mi Hazánk Mozgalom budapesti kerületekben induló polgármesterjelöltjeiről a bemutató sajtótájékoztatón, az első sorban Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese (b3), jobbról Grundtner András, a Mi Hazánk Mozgalom főpolgármesterjelöltje (j3) az Országgyűlés Irodaháza előtt 2023. december 16-án. Az ellenzéki párt mind a 23 kerületben önálló polgármesterjelöltet állít. MTI fotó: Bruzák Noémi

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

 

YouTube csatorna

Archívum