A második orosz vakcinával beoltott önkénteseknél kimutatták az antitesteket

A második orosz vakcinával, az EpiVacCoronával beoltott összes önkéntesnél kimutatták az antitesteket – közölte az oltóanyagot kifejlesztő novoszibirszki Vektor kutatóközpont az Interfax hírügynökséggel.

“A klinikai kutatások szerint az antitesteket kimutatták az EpiVacCorona vakcinával immunizált önkéntesek 100 százalékánál”

– hangzott a Vektor tájékoztatása.

“A sejtes immunválaszt illetően már megjegyeztük, hogy az EpiVacCorona vakcinával oltott önkéntesek többségénél az oltás után kifejezett specifikus T-sejtes immunválasz beindulását figyelték meg”

– tette hozzá a központ.

A Vektor tájékoztatása ugyanakkor rámutatott, hogy – a tömeges tesztelés fázisába csak ezen a héten került – oltóanyag által nyújtott védelem hatékonyságát “csak a posztregisztrációs vizsgálatok előzetes és végleges következtetéseinek levonása után lehet értékelni”. A kutatóközpont szerint az eddigi tesztelés során mellékhatások nem jelentkeztek, csak hat önkéntes panaszkodott az oltás helyén fellépő, múló fájdalomra.

A Vektor közölte, hogy az év végéig 50 ezer adag vakcinát fog kibocsátani és, hogy eddig 25 ezer dózist gyártott le. A tömeggyártás várhatóan jövőre indul be. Korábbi tájékoztatás szerint az EpiVacCorona 2-8 fokos hőmérsékleten tárolandó.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 24 318-cal 2 039 926-ra emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. A napi növekmény először lépte át a 24 ezret. A reprodukciós ráta 1,01, a terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 24,4 százaléka tünetmentes.

Az aktív esetek száma az elmúlt egy nap alatt 901-gyel 453 201-re csökkent, a halálos áldozatoké 461-gyel 35 311-re, a felépülteké pedig 24 758-cal 1 551 414-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 71,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 596 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 470 831 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a Rusal alumíniumipari vállalat hét uráli és szibériai városban – Kransznoturjinszkban, Acsinszkban, Bogucsaniban, Selehovban, Bratszkban, Tajsetben és Szajanogorszkban – épített fel a saját költségén 60-120 férőhelyes, a Covid-19 kezelésére alkalmas kórházakat. Az intézmények a regionális közegészségügyi rendszer részévé válnak.