Közösségi oldalak

Hírek

„A lóerő nem kérdez, aláz és büntet”

Békéscsabán és Gyulán összesen több mint 500 középiskolás hallgatta egy baleset-helyszínelő és egy korábban balesetet szenvedett lány tanácsait.

Baleset-helyszínelő és egy közlekedési balesetben súlyosan megsérült lány tartott előadást fiataloknak 2021. október 8-án Békéscsabán és Gyulán. A program célja az volt, hogy a hiteles, valósághű beszámolók által a diákok átérezzék, felismerjék, hogy a közlekedés veszélyes üzem. Ha nem tartják be a szabályokat, annak súlyos, vagy akár végzetes következménye is lehet. „A lóerő nem kérdez, aláz és büntet” című rendezvény békéscsabai helyszínén Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Gyulán pedig Kolysza Zoltán r. alezredes, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte a rendezvényre érkezett tanulókat és kísérőiket.

Mindkét rendőri vezető hangsúlyozta, hogy a balesetmegelőzés közös érdek, hiszen valamilyen formában szinte mindenki közlekedik és mindenkit hazavárnak. A szabálytalankodók pedig nemcsak saját magukat, hanem a szabályosan közlekedőket is veszélyeztetik. A köszöntők után Pintér József r. főtörzszászlós, a Veszprémi Rendőrkapitányság baleset-helyszínelője tartott előadást, amelyben a „BALESET” szó betűit alapul véve személtette a közlekedési balesetek legfőbb okait.

Beszélt a biztonsági öv használatának fontosságáról, az alkoholfogyasztás veszélyéről, a linkség, tehát a felelőtlen viselkedés lehetséges következményeiről, az előzési szituációban, illetve a sebesség túllépése miatt bekövetkezett balesetekről, az elalvás és a menet közbeni telefonhasználat kockázatairól. Végül egy korábban közlekedési balesetet szenvedett lány mesélte el a történetét. Rebeka utas volt egy autóban, de nem használta a biztonsági övet, ezért egy ütközéskor kirepült az autóból és súlyosan megsérült. A rendőrség reményei szerint a rendezvényen sikerült úgy bemutatni a fiataloknak a szabálytalan közlekedés veszélyeit, visszafordíthatatlan következményeit, hogy megfogadják az előadók tanácsait – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum