Kétszer rabolták ki a sértettet – letartóztatásba kerültek

A Szarvasi Járási Ügyészség társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt kezdeményezte a letartóztatását annak a 36 éves és 20 éves szarvasi nőnek, akik 2018 novemberében, majd 2019 márciusában is elkábították, majd kirabolták ugyanazt a sértettet.

A két nő 2018. november 5-én a vele történt előzetes megbeszélést követően megjelentek a 75 éves szarvasi sértett lakásán, ahol figyelmetlenségét kihasználva ismeretlen összetételű szert kevertek italába, amitől a férfi elaludt. A két nő a sértett lakásán kutatást végzett, és onnan 500 ezer forint készpénzzel, valamint 200 ezer forint értékű elektronikai eszközökkel távoztak. A másik alkalommal, 2019. március 15-én a harmadik, már korábban letartóztatásba került társuk vette fel a kapcsolatot a sértettel, és a fiatalabb nővel a férfinél megjelentek. Ekkor szintén elterelték a sértett figyelmét, italába nyugtatót tettek, amitől elaludt. Ezen alkalommal 50 ezer forint értékben vittek el a férfitől készpénzt és értéktárgyakat.

A két nőt a nyomozó hatóság 2020. március 17-én fogta el, és őket folytatólagosan, társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt hallgatta ki, amelynek büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

A Szarvasi Járási Ügyészség azért kezdeményezte a két nő letartóztatását, mert a bizonyítás befolyásolása, megnehezítése érdekében az elkövetés során a sértett elbódításához használt üvegpoharakat magukkal vitték, azokat megsemmisítették. Tartani lehet attól is, hogy az elkövetők az idős sértettet megfélemlítenék, vallomása megtételében befolyásolnák. Az idősebb és büntetett előéletű nő esetében fennáll a bűnismétlés veszélye is.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a tegnapi napon a két nő letartóztatását elrendelte – tájékoztatta portálunkat Dr. Havrán Ákos mb. főügyészhelyettes helyettes szóvivő.

Close