Közösségi oldalak

Gazdaság

Varga Mihály: az új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek

A 2027-ig tartó új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán kedden közzétett videóban.

A miniszter elmondta, hogy a kormány a fejlesztéseket a TOP Plusz program keretében fogja össze, a www.palyazat.gov.hu oldalon már elérhetőek az első felhívások tervezetei. Ezek épület-korszerűsítésekkel, óvodák és bölcsődék fejlesztésével, valamint a fenntartható közlekedéssel kapcsolatosak – tette hozzá.

Emlékeztetett: a TOP program az előző fejlesztési ciklusban kiemelkedően sikeres volt: több mint kétezer település tervei nyertek támogatást 1600 milliárd forint értékben. A fejlesztéseknek köszönhetően többek között 800 kilométernyi út újult meg, 14 ezer bölcsődei férőhely létesült és közel 1500 kilométeren épült kerékpárút – ismertette.
Az új pályázatokhoz várják az érintettek észrevételeit. A cél az, hogy az első felhívásokat már idén ősszel meg tudják jelentetni. A fejlesztések így minél hamarabb hozzájárulhatnak a települések fejlődéséhez és a gazdaság újraindításához – mondta Varga Mihály.

MTI

Simán verte az ETO az Újpestet

A házigazda Győr némi meglepetésre simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga

Hazai pályán legyőzte a Fehérvárt a Paks csapata

A Paks hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának

Emberhátrányban szerzett pontot a Nyíregyháza

A Nyíregyháza hazai pályán a 25. perctől emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent ért el a

Második tavaszi mérkőzését is megnyerte a DVSC

A Debrecen 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 19.

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!