Közösségi oldalak

Gazdaság

Tovább romlik a forint!

Kora reggel még “csak” 402 forintról indult a lejtmenet.

Most pedig a Portfolio.hu azt írja, hogy napközben gyakorlatilag óráról órára esik új mélypontra a forint, a gyengülésben pedig kulcsszerepe van a hazai gazdaságpolitikának.

Ostromoljuk a 410-et

Nem sokkal délután három előtt még a 408,4-es szinten járt a forint euróhoz képesti árfolyama.

Jelen állás szerint viszont a magyar fizetőeszköz euróhoz viszonyított értéke már a 409,68-os (!) szintre süllyedt.
A magyar gazdaság sérülékenysége (fizetési mérleg hiány, ikerdeficit) és a hazai gazdaságpolitika különutassága (EU-viták, különadók, rendeleti kormányzás) miatt a forint folyamatos nyomás alatt áll a negatív nemzetközi hangulatban

– jegyezte meg a gazdasági portál, hozzáfűzve, hogy a forintnak a dollárral szemben is megvan az új historikus, 396,4-es szintje.

A dollárt is egy hajszál választja el a 400 forintos szinttől
Kevéssel délután négy óra után az amerikai devizával szemben sem remekelt a magyar valuta, mostanra ugyanis

a dollár 399,2 forintra erősödött.

A Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban felálló, Kerkez Milost pedig csereként foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen házigazdaként 3-2-re kikapott a Monacótól

Debrecen hazai pályán Dzsudzsák Balázs góljával 1-0-ra legyőzte a Nyíregyházát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának vasárnapi keleti rangadóján.

Teljes fordulót rendeztek a hétvégén az NB III. mind a négy csoportjában, ahol ezúttal is akadtak gólgazdag mérkőzések és meglepetést

A két piros lap miatt kilenc emberrel záró Videoton 1-0-ra nyert a vendég Szeged ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum