Közösségi oldalak

Gazdaság

Jobbik: A maxi-Dubaj több száz milliárdjait fordítsa a fiatalok lakhatására a kormány!

A városképet tönkretevő felhőkarcolók és külföldi kézben lévő luxuslakások helyett megfizethető lakásokra van szüksége Budapestnek és a magyaroknak – fejtette ki az ellenzéki párt alelnöke.

Z. Kárpát Dániel a lepusztult rákosrendezői vasútállomásnál tartott sajtótájékoztatott kedden. A Fidesz-kormány egy dubaji milliárdos ingatlanbefektetővel együtt egy több száz méter magas felhőkarcolókból, irodakomplexumokból és luxuslakásokból álló fejlesztést képzeltek el ide, mindezt a magyar állam kötelezettségvállalásával és adófizetői pénzekből fedezett anyagi támogatással képzelték el – mutatott rá az ellenzéki politikus.

Még egy problémára felhívta a figyelmet:

A nagyberuházások mellett egyre nagyobb számban jelennek meg a harmadik világbeli bevándorlók, akár építőként, később pedig akár lakóként jelenhetnek meg.

Egyre gyakrabban olvashatunk olyan híreket, hogy a magyar munkavállalókat elbocsátják, a helyükre pedig vendégmunkásokat vesznek fel.

Az ellenzéki politikus szerint nonszensz, hogy Magyarországon nem a magyarok szülőföldön való boldogulása az első.

Z. Kárpát Dániel úgy véli, hogy ahelyett, hogy a kormány százmilliárdokkal támogat meg egy külföldi befektetést, ugyanitt százával épülhetnének olcsó bérlakások a magyar fiatalok és családok számára. Szerinte európai szintű programot kellene kezdeményezni annak érdekében, hogy lepusztult laktanyákat, ipartelepeket uniós forrásból felújítva és átalakítva lakhatási céllal hasznosítsuk újra. A Jobbik-Konzervatívok számos olyan épületet talált országszerte, amely erre alkalmas lenne. A párt programja a magyarok szülőföldön való boldogulását szolgálná.

Az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy gondolja át a beruházás tervét, üljön le a fővárossal, és fontolja meg a Jobbik javaslatát.

Éppen itt a hátam mögött lehetne építeni a magyar jövőt, luxuslakások helyett megfizethető lakásokat

– szögezte le Z. Kárpát Dániel.

Alfahír

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum