Közösségi oldalak

Gazdaság

Hamarosan jelentősen drágulhat a sertéshús ára

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke árrobbanásra figyelmeztet a sertéshúsok piacán. Az Inforádiónak kifejtette, hogy tavaly az önköltségek jelentősen növekedtek, így a sertéstenyésztők idén rákényszerülnek az áremelésre.

Sajnos folytatódott az az évek óta megfigyelhető tendencia, hogy egy éven belül is nagyon nagy a hullámzás. Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nem csak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta – fejtette ki Éder. az év elején volt egy három hónap alatt lezajlott 25 százalékos árnövekedés az élő sertés nemzetközi piacán, majd ezt követően folyamatos árcsökkenés volt az év végéig. Párhuzamosan viszont folyamatosan nőttek a takarmány-, az energiaárak és a bérek is.

Az áremelkedés mértékéről nem mondhatott semmit az elnök, de a 25-30 százalékos takarmánydrágulás szerinte úgy épül be az önköltségi árakba, hogy van egy „durva hüvelykujjszabály”: a teljes élő sertés előállítási ára 65-70 százalékban a takarmányáron múlik.

A Nyíregyháza nyerte a keleti rangadót

A Diósgyőri VTK 2-1-es vereséget szenvedett otthon a Nyíregyháza Spartacus csapatától a labdarúgó OTP Bank

La Liga – Bellinghamet kiállították, pontokat veszített a Real Madrid

A Real Madrid gyorsan vezetést szerzett, de emberhátrányban nem tudta megőrizni előnyét és 1-1-es döntetlent

Kiszakadt a gólzsák Kecskeméten!

A sereghajtó Kecskemét meglepetésre simán, 5-0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga

A Győr legyőzte és megelőzte a Fehérvárt

A Győri ETO FC 1-0-ra legyőzte a házigazda Fehérvár FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!