Közösségi oldalak

Gazdaság

Az Igazságügyi Minisztériumnál követelte a Jobbik politikusa devizahitelesekkel a végrehajtók túlkapásainak leállítását

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt devizahitel-károsultakkal tartott közösen sajtótájékoztatót, hogy elmondja,

miközben a tárca dolgozói nyugodt karácsonyra készülnek, a végrehajtók többszázezer állampolgárt intézményesült módon fosztottak ki, mégsem vontak senkit felelősségre.

A politikus arra is emlékeztetett, Varga Judit miniszter korrupciós vádak miatt megbukott bizalmasa, Völner Pál ügyében felmerült, hogy a Végrehajtó Kamara elnökének, Schadl Györgynek volt egy „gazdája”, így ennek az ügynek várja még a folytatását.

Z. Kárpát Dániel azt is felidézte, a Jobbik már 2010 óta hívja fel a végrehajtók túlkapásaira a figyelmet, és félszáz esetben szolgáltattak a bajba jutottaknak jogsegítséget.

Meg kell szüntetni a végrehajtói túlkapásokat, és a legkevesebbet keresők, a kisnyugdíjasok, minimálbéresek tekintetében meg kell szüntetni a 30 és 50 százalékos tiltásokat – szögezte le az ellenzéki képviselő.

Z. Kárpát Dániel azt is hangsúlyozta, a nemzeti egységkormány egyik feladata az kell, hogy legyen, hogy devizásoknak, az áldozatoknak igazságot szerezzen, és jóvátételi rendszert dolgozzanak ki, mert ezek az emberek ezeket a károkat indokolatlanul szenvedték el – tette hozzá.

A Győr legyőzte és megelőzte a Fehérvárt

A Győri ETO FC 1-0-ra legyőzte a házigazda Fehérvár FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga

Gruber Zsombor kölcsönben az MTK-nál folytatja

Gruber Zsombor a címvédő Ferencvárostól az MTK labdarúgócsapatához került kölcsönbe. – írta honlapján a bajnokságban

Minimális előnnyel utazhat a Ferencváros Plzenbe

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe

Egygólos mérkőzésen nyert a Puskás a Fradi ellen

A Puskás Akadémia 1-0 arányban legyőzte a listavezető, vendég Ferencvárost vasárnap, az OTP Bank Liga

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!