Közösségi oldalak

Belföld

Videón az öt emberéletet követő mindszenti tragédia – a vonat vezetője minden szabályt betartott!

Összeroncsolódott és kisiklott vonat Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjárónál 2022. április 5-én. MTI fotó: Rosta Tibor

Minden szabályt betartott annak a motorvonatnak a vezetője, amely egy kisteherautóval ütközött össze kedd reggel 7 óra előtt Mindszent határában egy vasúti átjáróban – közölte a helyszínen a MÁV-Volán-csoport szóvivője. Mint azt portálunk korábban közölte a tragikus balesetben öten a helyszínen életüket vesztették.

Öten a helyszínen meghaltak egy vasúti balesetben Mindszentnél – A vonat is felborult a balesetben!

Biber Anett a Csongrád-Csanád megyei településen tartott sajtótájékoztatóján az MTI szerint azt mondta, a Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhelyre tartó motorvonat vezetőjének alig maradt ideje fékezni, amikor az átjáróban váratlanul elé hajtott egy kisteherautó.

“A fékhatás így már nem érvényesülhetett”

– fűzte hozzá.

A mozdonyvezető mindent az utasításoknak megfelelően tett, betartotta a pályaszakaszon érvényes 80 kilométer per órás sebességhatárt is. A biztosítóberendezés jól működött, a közút felé tiltó jelzést mutatott – tudatta a szóvivő.

Így történt a baleset:

A vonaton a vezetőn és a jegyvizsgálón kívül tizenketten utaztak. A mozdonyvezetőn kívül mindenki megsérült. A jármű az ütközés után csaknem 100 métert siklott, majd az oldalára borult.

Az anyagi kár meghaladhatja a 100 millió forintot, a motorvonatot selejtezni kell

– közölte Biber Anett.

Összeroncsolódott kisteherautó és kisiklott vonat Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjárónál 2022. április 5-én. MTI fotó: Rosta Tibor

A motorkocsit daruval emelik vissza a pályára és egy mozdonnyal vontatják el a helyszínről. A műszaki mentés miatt – várhatóan szerda reggelig – Szentes és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a pályaszakaszt a vasútforgalom újraindulása után is csak csökkentett sebességgel használhatják majd a szerelvények.

Biber Anett szintén felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly és idén jelentősen nőtt az átjárókban történő balesetek száma. 2020-ban 62 ilyen baleset következett be, tavaly már 24-gyel több, ezek közül 16-ban halt meg valaki. Idén – a keddit is beleértve – 26 baleset történt. Több mint tíz éve valamennyi átjáróban történt balesetet a közúti közlekedésben részt vevők figyelmetlensége okozta – közölte a szóvivő.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum