Közösségi oldalak

Belföld

Vasazókat kapcsoltak le Békésen

Vasat lopott egy tanyáról két férfi Békésen. A tulajdonos a közelben találkozott velük, és rájuk szólt, hogy vigyék vissza a dolgait, majd hívta a rendőrséget.


Lopáson értek tetten két férfit július 23-án délután Békésen. Egy tanyáról vittek el vashulladékot. A tulajdonos ismerőse felfigyelt arra, hogy idegenek kutakodnak a bekerítetlen területen, és hívta a gazdát, aki azonnal el is indult. Útközben találkozott a párossal, és a kiskocsin, amit húztak, felismerte a saját dolgait. Felszólította őket, hogy vigyék vissza hozzá a vashulladékot. A tanyán volt még egy kupac összekészítve, tehát kétszer akartak fordulni, de a figyelmes ismerősnek és a gyorsan cselevő tulajdonosnak köszönhetően még az első rakományt sem sikerült megtartaniuk.

A rendőrök mindkét férfit előállították és kihallgatták. Egyikük azt mondta, hogy övé volt az ötlet, társáé csak a kiskocsi. Egyedül nem tudta elszállítani a dolgokat, ezért kérte meg a sógorát, hogy menjen vele és vigye a járgányát. A Békési Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellenük – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Simán verte az ETO az Újpestet

A házigazda Győr némi meglepetésre simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga

Hazai pályán legyőzte a Fehérvárt a Paks csapata

A Paks hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának

Emberhátrányban szerzett pontot a Nyíregyháza

A Nyíregyháza hazai pályán a 25. perctől emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent ért el a

Második tavaszi mérkőzését is megnyerte a DVSC

A Debrecen 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 19.

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!