Közösségi oldalak

Belföld

Vádat emeltek a sofőr ellen, aki tolatás közben halálos balesetet okozott Gyulán

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt egy 59 éves büntetlen előéletű békéscsabai férfival szemben, aki tolatás közben ütött el egy idős gyulai nőt.

A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a férfit határozott időre tiltsa el a „B” kategóriába tartozó járművek vezetésétől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült, közel 470.000.Ft-ot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.

A vádirati tényállás szerint a férfi 2024. szeptember 27-én, a reggeli órákban egy futárcég tulajdonát képező áruszállító tehergépkocsit vezetve közlekedett Gyula lakott területén kívül, egy csomagot akart kézbesíteni egy gyulai tanyára. Ennek érdekében a terhelt hátramenetben közlekedett a 44. számú főúttal párhuzamosan kiépített ún. szervízút és tanya között található, a közforgalom számára megnyitott, szilárd burkolattal el nem látott magánúton a tanya felé.

A járművezető azonban a hátramenetet nem kellő figyelemmel és körültekintéssel hajtotta végre, és emiatt elütötte a tanyában lakó, a szervízút és a lakóingatlan közötti úton mögötte gyalogosan közlekedő 87 éves idős nőt. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően, 2024. november 05-én elhalálozott. A baleset során elszenvedett sérülések és a sértett halála között közvetett ok-okozati összefüggés volt; a halálhoz vezető okfolyamat kiindulása a balesetkor elszenvedett súlyos sérülésekre volt visszavezethető.

A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 33.§ (1) és (3) bekezdésében foglaltakat, amely szerint járművel megfordulni, illetőleg hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. Ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja, a hátramenethez a járművezetőnek gondoskodnia kell arra alkalmas irányító személy közreműködéséről – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum