Közösségi oldalak

Belföld

Újabb három terjesztő bukott le

Egy hónapja Békésben elfogott dílerek beszerzési forrását kutatták fel a békési nyomozók. Az egyik szomszédos megyéig mentek azért, hogy sikerrel járjanak, és újabb három kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható embert vegyenek őrizetbe.

Március elején két nap alatt hat olyan embert vett őrizetbe a Békési Rendőrkapitányság, akik a gyanú szerint drogot terjesztettek. Azóta letartóztatták őket. Egyiküknél, egy 38 éves férfinál felmerült, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyébe járt anyagért, az onnan beszerzett tiltott szereket osztja tovább a vele együtt őrizetbe vett árusoknak.

A nyomozók az elmúlt hetekben felkutatták a forrását és megszervezték az újabb rajtaütést. Ezúttal Fegyverneken kattantak a bilincsek két férfi és egy nő csuklóján. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai és a bűnügyesek éppen akkor jelentek meg a településen, amikor az egyik férfi anyagért érkezett a másik, fegyverneki férfihoz. Utóbbinak a gyanú szerint alkalmanként az élettársa is segített abban, hogy kiszolgálja a vevőkörét. Ezúttal azonban nem sikerült átadni az előkészített csomagot, a rendőrök lefoglalták a fehér, kristályos anyagot, amelynek hatóanyag-tartalmát a rendőrség szakértővel vizsgáltatja meg. A vevő kihallgatásán azt mondta, hogy cracket kért, azért jött, a gyanú szerint nemcsak magának, hanem eladásra is vitt volna. A Békési Rendőrkapitányság mindkét férfit és a nőt is őrizetbe vette – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A crack a kokain egyik formája, tiltott és rendkívül veszélyes tudatmódosító szer. A rendőrség a DELTA Programban minden törvényes eszközzel igyekszik megakadályozni a kábítószerek, új pszichoaktív anyagok terjesztését, és bűnmegelőzési programjaival azon van, hogy bemutassa ezeknek a szereknek a káros hatásait. Akinek tudomása van arról, hogy a lakókörnyezetében dílerek tevékenykednek, tiltott, bódító hatású szereket kínálnak vagy fogyasztanak, tárcsázza az ingyenes 112-es segélyhívót. A Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán név nélkül is lehet bejelentést tenni, intézkedést kérni, információval segíteni a rendőrség kábítószer-ellenes tevékenységét.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum