A Békés megyei rendőrség az iskolai menzák után a nyári szünetben a strandokon folytatja idén először megvalósított, újszerű bűnmegelőzési programját.
Új kezdeményezéssel igyekszik erősíteni az általános iskolás gyermekek és a középiskolás fiatalok biztonságát a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A „Tálcán kínáljuk a biztonságot” program keretében újrahasznosított papírból tálcabetéteket készíttettek, amelyekre szemléletes illusztrációkkal bűnmegelőzési tanácsokat nyomtattak. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által biztosított támogatásból készült tálcabetétekkel 2021. május 10-étől kezdődően a tanév végéig az iskolai menzákon találkozhattak a diákok.
A nyári szünidőben, júliusban és augusztusban pedig a Békés megyei strandokon, a büfékben vásárló fiatalok tálcáira kerülnek a hasznos információkat tartalmazó tálcabetétek. A rajtuk látható rövid szöveges üzenetekben a rendőrség arra kéri a diákokat, hogy mindig mondják el szüleiknek, hogy hol és kikkel töltik a szabadidejüket.
Lényeges, hogy ha a megbeszélt időpontra nem érnek haza, akkor értesítsék a családjukat, hogy később érkeznek. Legyenek elérhetőek, és arra az esetre, ha lemerülne vagy elveszne a telefonjuk, adják meg barátaik telefonszámát is a szüleiknek! Az értékeikre vigyázzanak, telefonjaikat, táskáikat, pénztárcáikat sehol, így a strandokon se hagyják még rövid időre sem őrizetlenül! Ha van értékmegőrző, használják! Arra is felhívják a fiatalok figyelmét, hogy amikor közlekednek, legyenek figyelmesek és lehetőség szerint fülhallgatóval ne hallgassanak hangosan zenét, mert így nem hallják meg a közeledő járművek zaját és baleset érheti őket.
A szórakozni járó fiatalokat pedig arra kérik, hogy tegyenek meg mindent a diszkóbalesetek megelőzéséért! Ha fogyasztanak alkoholt, akkor ezt csak mértékkel tegyék! Ittasan semmiképpen ne vezessenek, és ne üljenek be olyan autóba, amivel ittas társuk akar elindulni. A tálcabetéteken szerepel az egységes segélyhívószám, a 112 is, amit bűncselekmény, vagy közlekedési baleset, illetve a mentők, a rendőrök vagy a katasztrófavédelem intézkedését igénylő veszélyhelyzetben a nap 24 órájában díjmentesen lehet hívni – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.