Közösségi oldalak

Belföld

Több piás sofőr is veszélyeztette épségünket a hétvégén Békés megyében

Több ittas járművezetővel szemben is intézkedtek a rendőrök Békés megyében. Közülük ketten baleset is okoztak, az egyik férfi pedig megpróbálta elkerülni az igazoltatás azért, mert korábban nem kezdte meg a rá kiszabott szabadságvesztés letöltését, amit ittas vezetésért kapott.

Békés megyében 2024. január 26-a és január 28-a között öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.

Szarvason, a Vasút utcában január 26-án 10 óra 45 perckor állítottak meg egy autóst a rendőrök, akinél a helyszíni alkoholmérés eredménye pozitív lett.

Ugyanezen a napon 14 óra 45 perc körül egy személygépkocsit vezető férfi Gyula külterületén, a Fehér-Körös közúti hídnál nekiütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz oldalának. Személyi sérülés nem történt, de a helyszíni szonda és a későbbi mérések is azt mutatták, hogy a férfi ittasan vezetett.

Másnap, január 27-én 9 óra 30 perc körül az orosházi rendőrök igazoltattak egy férfit a Bajcsy-Zsilinszky utcában. A helyszíni alkoholmérés eredménye nála is pozitív lett, ezért nem folytathatta útját, mert előállították a rendőrségre.

Elütött két kutyát egy férfi január 28-án 20 óra körül Békéscsabán a 44-es számú főút elkerülő szakaszán. Személyi sérülés nem történt, de az állatok elpusztultak. A helyszínelés során kiderült, hogy a férfi úgy közlekedett, hogy a szervezetében alkohol volt.

Az ittas járművezetés gyanúját mindegyik járművezető esetében a további mérések is megerősítették, így a rendőrök elvették a vezetői engedélyüket és büntetőfeljelentést tettek ellenük.

Nem állt meg a rendőrök jelzésére egy személyautó vezetője 2024. január 28-án 22 óra 45 perc körül Békésszentandráson, a Fő úton. Az egyenruhások követni kezdték a kocsit, ami végül Öcsödön állt meg. Kiderült, hogy az autót egy 48 éves magyarbánhegyesi férfi vezette, aki azért nem akart megállni, mert elfogatóparancs volt ellene érvényben. A bíróság korábban ittas járművezetés miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte, ő pedig nem kezdte meg a büntetése letöltését. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda ez alkalommal is azt mutatta, hogy alkoholt ivott mielőtt a volán mögé ült. A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei előállították a rendőrkapitányságra, ahol a vezetői engedélyét nem tudták elvenni, hiszen a bírósági ítélet eltiltotta a járművezetéstől, és attól is, hogy valaha jogosítványt szerezzen. Az újabb eljárás megindítása után a férfit a Gyulai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Intézetébe vitték – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hatgólos döntetlen Kisvárdán

A Kisvárda hazai környezetben fordulatokkal teli, izgalmas meccsen 3-3-as döntetlent játszott a Zalaegerszeggel a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának vasárnap

A Debrecen is elvitte a három pontot az FTC otthonából

A Debrecen egygólos győzelmet aratott a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén. Az Európa-ligában

Nem tudta legyőzni otthon a Milan a Sassuolót

Az AC Milan hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A vendégek

Magabiztosan verte a sereghajtót a Paks

A Paks simán, 2-0-ra győzött a sereghajtó Kazincbarcika vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, Mezőkövesden. A

YouTube csatorna