Közösségi oldalak

Belföld

Több mint kétszáz ember demonstrált Békéscsabán

Több mint kétszáz ember demonstrált Békéscsabán

A kánikula ellenére több mint kétszáz ember gyűlt össze a békéscsabai Kossuth szobornál, hogy demonstráljon a kormány, a KATA feltételeinek megváltoztatása, az egyre nehezebbé váló megélhetés, a Békés megyei fiatalok helyzete illetve a rezsicsökkentés szigorítása miatt. Többen transzparensekkel érkeztek a helyszínre.

Az első felszólaló Boldis Katalin pedagógus, (KATA-sként amit a változás miatt szüntetet meg,) elmondta, hogy a rezsicsökkentés szigorítása miatt az egyébként is alacsony tanári fizetések mellett nagyon nehéz lesz a megélhetés az emelkedő rezsidíjak miatt.

Józsa Csaba elmondta, hogy Orbán Viktor és csapata kijelentette: „előre megyünk nem hátra”, csak azt felejtette el, hogy bele a szakadékba.

Képgaléria – Fotó: Erdős Csaba

Katona Dániel „Munkát kenyeret” c. jeligével tartott beszédet.

Dohányos Máté a Minden Fiatal Magyarországa Békés megyei alelnöke beszédében kiemelte, hogy amióta él diktatúra van és ő nem emlékszik más időkre.

Zelenyánszki András telekgerendási gazdálkodó hosszasan ecsetelte a Békés megyei gazdálkodók sanyarú sorsát, amiért több negatív jelző kíséretében az Orbán-kormányt tette felelőssé.

Strausz Róbert elmondta, hogy véleménye miatt nagyon sok facebook oldalról letiltották már.

Csizmazia Áron sportolóként az összetartásról beszélt felszólalásában.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum