Közösségi oldalak

Belföld

Szilveszter éjjel indult el autókat feltörni egy férfi Gyulán

Ő nem sok sikerrel járt, de a nyomozók igen. Azonosították és büntetőeljárást indítottak ellene.

Szilveszter éjjelén és újév hajnalán több autó megrongálásáról érkezett bejelentés Gyulán. A Vadaskert, a Kapa, a Kerék utcákban és a Halász soron történtek ilyen esetek. Összesen nyolc autó volt érintett, közöttük volt két olyan is, amelyek udvaron álltak és nyitva voltak, tehát kár nem keletkezett bennük, de próbáltak lopni az utasterükből.

A Gyulai Rendőrkapitányság nyomozói azonosították azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével. A férfi kihallgatásán elismerte, hogy pénzhez akart jutni, ezért csinálta az egészet. Biciklivel járta az utcákat és feszegette a kocsik ajtózárjait. Négy autót nem tudott kinyitni, kettőből azonban lopott, az egyikben egy napszemüveget, a másikban egy bozótvágót talált. A két nyitva hagyott autóból nem tudott semmit kivenni – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum