Közösségi oldalak

Belföld

Személyi sérüléses baleseteknél helyszíneltek és körözés alapján intézkedtek a rendőrök

Békés megyében 2021. szeptember 17-én három közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

 

Csanádapácán, a Rákóczi utca és az Árpád utca kereszteződésében 19 óra 15 perc körül egy személygépkocsi elsodort egy kerékpárral közlekedő gyermeket. A tíz éves kislány nyolc napon belül gyógyuló, hámsérülést szenvedett.

Békéscsabán, a Petőfi utcában fának ütközött egy személyautó. A balesetben a járművet vezető férfi könnyebben megsérült.

Mint azt portálunk korábban megírta, Békéscsaba és Békés közötti útszakaszon három autó ütközött össze. A mentők egy férfit súlyos, míg másik két férfit könnyű sérüléssel vittek kórházba.

Békéssámsonon 2021. szeptember 17-én 8 óra 30 perc körül a rendőrök elfogtak egy 53 éves férfit, akinek több budapesti kerületi rendőrkapitányság is körözését rendelte el lopás miatt. A békéssámsoni férfit a rendőrjárőrök előállították az Orosházi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Messi és Ronaldo először játszana együtt egy csapatban

A három éve visszavonuló Carlos Tévez nagyszabású búcsúmérkőzést szervez Buenos Airesben. Carlos Tévez, korábbi 76-szoros

Tímár Krisztián a Fehérvár FC vezetőedzője

Pető Tamás kedden távozott az OTP Bank Ligában nyolcadik helyen álló Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzői

Pető Tamás távozik a Fehérvár FC-től

Kedden az OTP Bank Liga tabellájának 8. helyén álló Fehérvár kedden hivatalos honlapján bejelentette, hogy

Szabó István győzelemmel mutatkozott be a Nyíregyháza kispadján

A Nyíregyháza új vezetőedzője, Szabó István első mérkőzésén hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt a

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!