Közösségi oldalak

Belföld

Szabálysértés miatt történt rendőri intézkedés Dévaványán és Bucsán

Békés megyében 2022. október 26-án két járművezetőt állítottak elő a rendőrök azért, mert engedély nélkül vezettek. Az egyik autóst 12 óra 30 perc körül Dévaványán, a Szeghalmi utcában állították meg. Miután az 52 éves dévaványai férfiről kiderült, hogy nincsen érvényes vezetői engedélye, előállították a Szarvasi Rendőrkapitányságra.

Ezután, 19 óra 30 perc körül Bucsán, a Móricz Zsigmond utcában igazoltattak a rendőrök egy 33 éves bucsai férfit, aki szintén személygépkocsit vezetett annak ellenére, hogy soha nem volt jogosítványa. Őt a Szeghalmi Rendőrkapitányságra vitték. Mindkét férfi szabálysértési őrizetben van és a rendőrség munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják őket. Emellett a dévaványai autós ellenőrzésekor megállapították a rendőrjárőrök azt is, hogy a jármű műszaki érvényessége lejárt és nincsen kötelező felelősségbiztosítása sem – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum