Közösségi oldalak

Belföld

Súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök Nagyszánáson

Nagyszénáson, a Damjanich János utca és a Bánki Donát utca kereszteződésében 2021. május 4-én 19 óra körül egy motorkerékpárral közlekedő férfi elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okát és körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság vizsgálja – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

 

YouTube csatorna

Archívum